Ajándékod cipősdobozban

 2010.11.02. 16:55

Blogunk már megkongatta a karácsonyi ajándékgyűjtés első harangjait, amely igazából csak egy kis csengettyű a Baptista Szeretetszolgálat akciójához képest. Ők ugyanis, 2010-ben ismét megkezték a Cipősdoboz akciójukat, amely során december 1-20 között várják ajándékaitokat, hogy eljuttathassák oda, ahol igazán örülni fognak neki!

" Az elkészült és összegyűjtött cipősdoboz ajándékokat a Baptista Szeretetszolgálat országos önkéntesi hálózatán keresztül fogja eljuttatni a rászoruló gyermekekhez (árvaházak, nagycsaládos szervezetek, kórházak, fogyatékosokkal foglalkozó iskolák, egyesületek…), még az ünnepek előtt.

Idén is, mint már sokadik éve, december közepén kétezer dobozt juttatunk el a Malév segítségével Marosvásárhelyre, Böjte Csaba árváinak. Ezeket az ajándékokat másnap a Parajdon megrendezendő karácsonyi ünnepségen osztják szét a gyermekeknek.

December 20-án négyszázötven gyermeket ajándékozunk meg a fővárosi Pataky Művelődési Házban, december 21-én pedig Debrecenben szervezünk félszáz gyermek számára ajándékozással egybekötött karácsonyi ünnepséget.

Ezen kívül minden vidéki gyűjtőhely szervez ajándékozást szerte az országban, megpróbálva örömet szerezni minél több gyermeknek, akik önhibájukon kívül nem tudnak a családjukkal igazi ünnepben, ajándékozásban részesülni: anyagi helyzetük miatt (mélyszegénységben vagy nagycsaládban élők), egészségi állapotuk miatt (kórházban lévők), családi kapcsolatok hiánya miatt (gyermekotthonok lakói)."

Ha összegyűltek cipősdoboznyi ajándékaid, azokat az ország számos pontján leadhatod. A fogadóhelyek folyamatosan bővülő listája ITT OLVASHATÓ.

Plakát, hirdetés, dobozjelölő címke és az egyéb letölthető okosságok sora INNEN INDUL.

A programmal kapcsolatos összes tudnivalót ITT TALÁLJÁTOK.

Blogunkon a KARÁCSONYI AJÁNDÉKPONT címke alatt megtalálhatjátok a karácsonyi ajándékok gyűjtőpontjait. Folyamatos bővüléséhez a Ti segítségetekre is szükségünk van. Ha ismertek karácsonyi adományozással kapcsolatos infókat, kapcsolódó programokat, bármilyen működő gyakorlatot, új kezdeményezést, írjatok kommenteket vagy írjátok meg levélben a hovamit@gmail.com címre. Köszönjük!

 

Címkék: karácsony ajándék adomány baptista szeretetszolgálat cipősdoboz gyűjtőpont karácsonyi ajándékpont

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtopont.blog.hu/api/trackback/id/tr212416544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása